Tulajdonosváltás és vezetőváltás – miért nem ugyanaz a kettő?

Tulajdonosváltás és vezetőváltás a generációváltás során

A generációváltás, ezáltal a tulajdonos és vezetőváltás során gyakran egyetlen folyamatként beszélünk a vállalkozás átadásáról, pedig a tulajdonosi és a vezetői szerep átadása két külön kérdés. Egy vállalkozás vezetését át lehet adni úgy is, hogy a tulajdonosi szerkezet nem változik. Ugyanakkor a tulajdonrész átruházása sem jelenti automatikusan azt, hogy az új tulajdonosnak kell irányítania a napi működést.

A cikksorozat korábbi részeiben bemutattuk, hogy miért fontos a generációváltás megfelelő időzítése, hogy hogyan tehető egy vállalkozás valóban átadhatóvá, illetve azt, hogy az utódlásnak milyen lehetséges módjai léteznek. A következőkben megvizsgáljuk, hogy az új működésben ki milyen szerepet és döntési jogot kapjon.

  • jelentős beruházások jóváhagyása;
  • osztalékfizetés;
  • tőke bevonása;
  • az ügyvezető kinevezése;
  • irányítja a szervezetet;
  • megszervezi az operatív működést;
  • kapcsolatot tart az ügyfelekkel és partnerekkel;
  • végrehajtja a stratégiai célokat;
  • a számára meghatározott kereteken belül üzleti döntéseket hoz.

A pontos hatáskörök természetesen a vállalkozás társasági formájától, belső szabályaitól és tulajdonosi döntéseitől is függenek.

Nem minden tulajdonos szeretné azonnal átadni a vállalkozásban lévő tulajdonrészét.

Gyakran előfordul, hogy az alapító továbbra is tulajdonos marad, a napi irányítást azonban egy családtagnak, a vállalkozásban már dolgozó vezetőnek vagy külső szakembernek adja át.

  • mely döntések tartoznak az ügyvezető hatáskörébe;
  • milyen ügyekben szükséges tulajdonosi jóváhagyás;
  • milyen rendszerességgel történjen a beszámolás;
  • mely pénzügyi vagy üzleti döntésekhez kell előzetes egyeztetés.

A tulajdon megtartása nem jelenti automatikusan a napi vezetésbe való folyamatos beavatkozást, ahogyan a vezetés átadása sem jelenti a tulajdonosi jogokról való lemondást.

A tulajdonosi szerep átadásának sem kell feltétlenül egyetlen időpontban megtörténnie. Családon belüli utódlás esetén például lehetőség van arra, hogy az utód először kisebb tulajdonrészt kapjon, majd a folyamat későbbi szakaszában növekedjen a részesedése.

Ez lehetőséget teremt arra, hogy az új tulajdonos fokozatosan megismerje:

  • a tulajdonosi felelősséget;
  • a vállalkozás pénzügyi helyzetét;
  • a hosszú távú döntések következményeit;
  • a tulajdonosi és vezetői szempontok közötti különbséget.

A fokozatos átadás ugyanakkor csak akkor működik jól, ha előre tisztázott, hogyan változnak a tulajdonosi jogok és a döntési lehetőségek az egyes szakaszokban.

A generációváltás során az egyik legfontosabb kérdés nemcsak az, hogy az alapító vagy az utód „irányítja-e” a céget, hanem az is, hogy mely kérdésekben kié a végső döntés.

Érdemes különválasztani például:

  • a napi működési döntéseket;
  • a stratégiai döntéseket;
  • a pénzügyi kötelezettségvállalásokat;
  • a nagyobb beruházásokat;
  • a vállalkozás vezetésével kapcsolatos személyi döntéseket;
  • a tulajdonosi döntéseket.

Minél pontosabban meghatározottak ezek a határok, annál kisebb az esélye annak, hogy az új és a korábbi vezető között párhuzamos döntési rendszer alakuljon ki.

Az átadásra vonatkozó döntést befolyásolhatja például:

  • az utód felkészültsége;
  • az alapító jövőbeni terve;
  • a család tulajdonosi elképzelése;
  • a vállalkozás pénzügyi helyzete;
  • az alkalmazott utódlási megoldás.

 

 

Hasonló cikkek