Projektmenedzsment

Kezdőoldal 9 Projektmenedzsment

Gyakori élethelyzet mind beruházói, mind pedig szolgáltatói vagy kivitelezői oldalon, hogy egy adott projektcél megvalósításához nem rendelkeznek a megfelelő szakmai kompetenciával és erőforrással. Ezen „hiányosság” a tervezett projekt realizálását jelentősen megnehezítheti, késleltetheti vagy meghiúsíthatja. Ellenben egy, a megbízó érdekeit képviselő projektmenedzser, mind a szervezést, mind az irányítást, mind pedig az adminisztrációt nagymértékben elősegítheti. Ezáltal a projektek elvárt minőségben és költségkereteken belül, határidőre sikeresen megvalósíthatóvá válik.

Figyelembe véve, hogy az egyes projektek megvalósítási ideje több hónap vagy akár év is lehet, a szakszerű bonyolítás mellett elengedhetetlenül szükséges a folyamatosan változó gazdasági és jogi környezet monitorozása, a bekerülési költségek kontrollálása, illetve az erőforrások organizációja. Mindez jelentős kapacitásokat vonhat el mind a megrendelőtől, mind pedig a szolgáltatótól, kivitelezőtől.

Mi a reviConnál az imént leírt a problémákra kínálunk komplex megoldást.

SZOLGÁLTATÁSAINK

Beruházók számára

  1. A projektcél pontos meghatározása.
  2. A cél eléréshez szükséges erőforrások, a jogszabályi-, hatósági-, és egyéb előírások felmérése.
  3. A komplett kiviteli tervdokumentáció elkészíttetése, engedélyeztetése.
  4. Költségterv elkészítése.
  5. Projekt ütemterv elkészítése.
  6. Megrendelő képviselete tervezők, műszaki ellenőr, hatóság, hivatalok, partnerek előtt.
  7. A komplett projektdokumentáció elkészítése, szerződéskötés(ek) koordinálása.
  8. Projekt bonyolítás a tervezéstől a sikeres műszaki átadásig.
  9. Utógondozás a fenntartási időszakban.

Amennyiben a projekt saját kivitelezésben kerül megvalósításra, fentiek mellett vállaljuk:

  • Kapcsolódó dokumentumok körének meghatározását, azok naprakész vezetésének ellenőrzését.
  • Kockázatelemzés, munka- és tűzvédelmi, illetve környezetvédelmi dokumentumok elkészítését, szükséges felülvizsgálatok elvégzését, igény esetén munka- és tűzvédelmi és környezetvédelmi koordinációt.
  • Igény esetén felelős műszaki vezető biztosítását.
  • Ütem- és költségtervek megvalósításának monitorozását. Eltérés esetén az eltérés okának feltárását, dokumentálását, az ok kezelésében történő közreműködést.
  • Projektjelentések elkészítését.
  • A projekt zárását.

Amennyiben a projekt külsős kivitelezésben (megrendelés alapján) kerül megvalósításra, vállaljuk továbbá:

  • A tender kiírás előkészítését vagy elkészítését.
  • Pályáztatás folyamatkoordinációját.
  • Közreműködést a nyertes kivitelező, szolgáltató kiválasztásában.
  • Kivitelezői, szolgáltatói szerződéskötés menedzselését.
  • Megrendelő érdekképviseletét a kivitelezés során, különös tekintettel a minőségre, határidőkre, költségekre.
  • A projekt zárásának beruházói oldalról történő koordinációját.

Ajánlatadók számára

  1. A kiírt tender áttekintése, a vonatkozó tervek és költségvetés összhangjának felülvizsgálata, az ajánlat összeállítása, benyújtása.
  2. Nyertes ajánlat esetén a szerződéskötés menedzselése.
  3. Projekt organizáció elkészítése, megtérülés monitorozása.
  4. Kockázatelemzés és egyéb munka- és tűzvédelmi és környezetvédelmi dokumentáció elkészítése, szükséges felülvizsgálatok elvégzése.
  5. Projekt ütemterv és költségvetés folyamatos kontrollálása.
  6. Teljes körű projektkoordináció.
  7. Igény eseten felelős műszaki vezető biztosítása.
  8. Kapcsolattartás a megrendelő képviselőjével.
  9. A projekt zárás előkészítése, közreműködés a zárásban.
  10. Projekt utógondozás (fenntartási időszak alatt).

Miért előnyös Önnek, ha mi bonyolítjuk projektjeit?

  • Összefogjuk és koordináljuk a folyamatokat a tervezéstől a sikeres műszaki átadásig, illetve a teljes fenntartási időszakban.
  • Részt veszünk a bonyolításban, koordináljuk és ellenőrizzük azt, ezáltal csökkentjük a kockázatokat.
  • Felkutatjuk és versenyeztetjük a lehetséges kivitelezőket, beszállítókat, szolgáltatást nyújtókat és egyéb résztvevőket.
  • Elősegítjük a minden szempontból előnyös szerződések megkötését.
  • Elvégezzük az adminisztrációs feladatokat.
  • Folyamatos tanácsadással és rendelkezésreállással segítjük a megvalósítást.
  • Képviseljük megrendelőnk érdekeit.
  • Átvállaljuk megrendelőnktől a kapcsolattartás nehézségeit (hatóság, szolgáltatók, beszállítók, partnerek).
  • Segítségünkkel Ön időt takaríthat meg, megelőzheti a nem várt plusz költségeket, határidő csúszásokat.

Fentiek mellett, amennyiben az ötlet testet öltésében, illetve a projektcél megvalósíthatóságának megismerésében segítségére lehetünk, ajánljuk figyelmébe a beruházás előkészítésére vonatkozó szolgáltatásunkat.